Dargay Lajos (1942-2018) szobrászművész hagyatéka

Megyei értéktár eleme - Felterjesztés alatt
Rövid leírás
-
Képek
Részletes leírás

Dargay Lajos (Pélmonostor/történelmi Baranya, 1942.09.08. – Kalocsa, 2018. 12. 20.) 1970-ben kötött ismeretséget, majd szakmai barátságot, munkatársi kapcsolatot a kalocsai származású Schöffer Miklóssal (1912-1992). A Mester első kiállítását is Dargay szervezte és rendezte 1976-ban, amelyre meginvitálta a szülőváros akkori vezetését. Ettől az eseménytől számíthatjuk azt a magas színvonalú, minőségi és nemzetközi viszonylatban is számottevő érték-őrzést és haza származtatást, amely révén 1980-ban Schöffer Múzeum nyílott, majd 1982 végén a település szívében felállított Chronos-8 című alkotás került.

Dargay Lajos és családja 1983 nyár végén költözött Egerből Kalocsára; feladata elsősorban a város képzőművészeti életének fellendítése, gyűjteményeinek megalapozása és fejlesztése, a kortárs modern és kötődő képzőművészek anyagainak megtartása, azokból kiállítások rendezése. Egy időben Dargay feladata volt az Érseki Gazdasági Levéltár gondozása, amely országosan is példás rendezettséget kapott.

1984-től 2002-ig változó rendszerességgel szervezte Kalocsa város és kulturális kormányzati és tudományos szervezetek bevonásával az ún. Schöffer Szemináriumokat, Szimpóziumokat, amelyek az akkori Magyarország kultúrpolitikai hírnevét erősítették még a tűrt kategóriában lévő hazai és külföldi alkotók részvételével is. A nemzetközi hírű gyűjtemény fejlesztése, gondozása és népszerűsítése Schöffer halála után is folytatódott, - ellenére a művészeti mecenatúra és szűkülő források hiányosságai, olykor a helyi közművelődési-kulturális és művészeti civil szervezeti átfedések, olykor negatív konkurencia harcok ellenére is.

Dargay 1992-ben alapító tagja és szakági alelnöke lett a Bács-Kiskun megyei Képző- és Iparművészeti Egyesületnek; 2002-ben Bács-Kiskun megye Művészetéért elismerést vehetett át. 1989-ben Kecskeméten, a Cifrapalota épületében működő Kecskeméti Képtárban nyílott kiállítása. A rendszerváltást követően nem sokkal az ő anyagával reprezentálta kulturális életét Kalocsa város a dél-németországi testvér település: Kircheim unter Teck városában.

Életművének javát a kalocsai házhoz tartozó Műteremben alkotta és örökösei halála után tartják is egyben. Itt lakik özvegye, társa: Dargayné Panyik Márta ny. középiskolai nyelvtanár, jó nevű szakember, oktatási és szociális kérdések érzékeny nyomon követője. Gyermekei: Dr. Dargay Eszter jogász és Dargay Marcell zeneszerző Budapesten élnek, ott alapítottak családot.

Dargay 2010 végéig követte nyomon naponta a Schöffer Gyűjtemény (muzeális intézmény) történéseit, a fejlesztés település szintű lehetőségeit s igény, lehetőség szerint vett részt önkéntesen az azzal kapcsolatos szakmai segítő-tanácsadói munkában. Kalocsa város 2019 nyarán poszthumusz Haynald díjat adományozott ragaszkodó, befogadott fiának.

Cím
Kalocsa, Kinizsi utca 20.
Szakterület
kulturális örökség
Kategória
Egyéb
Források listája

www.dargaylajos.hu honlap
https://www.facebook.com/dargayfund/about
Romsics Imre címszava a Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. Budapest, 2022. 63. (pdf. 81.) oldalon
az alkotó képes életrajza