Tóth Ferenc hamvainak nyughelye

Rövid leírás
-
Képek
Részletes leírás

Tóth Ferenc hamvainak nyughelye. Tóth Ferenc (Bárca, 1930. szept. 15. – Kalocsa, 1998. márc. 19.) ny. tanító, koreográfus. Jászberényben végezte a tanítóképzőt, ahol megismerkedett a folklórral és a népi tánccal. Tanítói oklevele megszerzése után rövid ideig tanítóskodott Szolnok megyében, illetve a szolnoki művelődési házban néptánccsoportok oktatásával foglalkozott. Sorkatonai szolgálatát Kalocsán töltötte. A katonáskodás alatt is foglalkozott a népi tánccal. Katonaidejének letöltése után Kalocsán maradt és családot alapított. Tanított, leghosszabb ideig az I. sz. (ma Belvárosi) Általános Iskolában. A tanítás mellett egyre több időt szentelt a néptáncnak. Kezdetben Kalocsán és a környékbeli falvakban szervezett tánccsoportokat. Rövid ideig a kalocsai művelődési ház igazgatója is volt. 1967-ben Pécsiné Ács Saroltával és Cserey Józseffel megalapította a Kalocsai Népi Együttest, amely elsősorban a Kalocsa környéki táncokkal és népdalokkal vált először országos, majd Európa hírűvé. Számos külföldi vendégszereplésükkel tették ismerté a kalocsai folklórt. A tánccsoportok szervezése és tanítása mellett koreográfiával is foglalkozott. Számos önálló produkciót hozott létre. Nyugdíjba vonulása után csak a néptáncnak élt. Táncpedagógiai munkássága elismeréseként 1998. jan. 31-én a Magyar Köztársasági Érdemkereszt ezüst fokozatával tüntették ki. A hamvak helye: „G" urnafal 26.

Szakterület
épített környezet
Kategória
Temetői kisemlékek