Murányi ház
Murányi ház. Kossuth Lajos utca 12. Helyrajzi szám: 1168/1.
Az épület 1899 tavaszán készült el Kolecsányi Endre (1855-1932) társulati igazgató-főmérnök tervei alapján. Az
épületbe a csendőrőrs költözött, és ott működött 1914. máj. 1-ig, amikor a mai Ecetgyár utcában épült új
csendőrlaktanyába költözött. Az épületet 1920-ban megvásárolta dr. Murányi Károly (1885-1963) orvos és
szanatóriummá alakíttatta. Az átalakítás Hajós Alfréd építész, az első magyar olimpiai bajnok tervei alapján
készült. Murányi Károly szanatóriuma, az Erzsébet Szanatórium 1921 januárjában nyílt meg. Sebészeti,
nőgyógyászati és urológiai kezelések folytak a szanatóriumban. A szanatóriumot 1946-ban államosították, a
műszereket átszállították a kórházba. Az épület lakóház lett. Az idők folyamán az utcára néző főépületben és az
udvari melléképületben 17 lakást alakítottak ki. Érdemes lenne az épületet az 1920 utáni alakjában
helyreállítani. A városi örökségvédelmi hatástanulmány helyi védettségre javasolja.
VÁTI 2004b
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság. Kalocsa város Településszerkezeti terve. Örökségvédelmi hatástanulmány.
ASBÓTH Miklós 1998
Kalocsa történeti kronológiája. In: Asbóth Miklós, Romsics Imre: Kalocsa múltja és jelene. Kalocsa. 42-210. p. BÁNRÉVI Ernőné sz. Murányi Erzsébet szóbeli adatközlő