Bozsó Ferenc sírja
Bozsó Ferenc sírja. Bozsó Ferenc (Zenta, 1906.
okt. 8. – Kalocsa, 1978. dec. 21.) ny. városi főmérnök. Szülei papnak szánták,
de hamarosan otthagyta szülővárosa gimnáziumát és másfél esztendeig
asztalosinas volt. Később magánúton tette le az érettségit, majd Magyarországra
jött és 1927-ben beiratkozott a budapesti egyetem műszaki karára. Kultúrmérnöki
oklevelét 1932-ben szerezte meg, utána néhány évig különböző magánvállalkozónál
dolgozott, illetve az egyetemen rövid ideig tanársegéd volt. 1936-ban költözött
Kalocsára. Az érsekuradalom mérnöki hivatalába került beosztott, majd vezető
mérnöki státusba. A második világháborúban katona volt, főként hadmérnöki
teendőket látott el. 1945 tavaszán hadifogságba került, ahonnan 1947 őszén
szabadult. Hazatérte után, 1948 őszén városi szolgálatba állt, ahol hamarosan a
műszaki osztály vezetője lett. E posztot 1968-ig, nyugdíjazásáig töltötte be.
1963-tól haláláig tagja volt Kalocsa Város Tanácsának. Hivatali munkája mellett
nagy gondot fordított a város műemlékeinek megóvására, felújítására. Kalocsai műemlékek hasznosítása és megóvása címmel
országos pályázatot nyert 1958-ban. Kalocsa Város Tanácsának műemléki
albizottsága tagja volt. Javaslatára helyeztek el a kalocsai műemlékeken
emléktáblákat, valamint emléktáblákkal jelölték a kalocsai illetőségű
személyekről elnevezett utcákat. A hatvanas-hetvenes években Kalocsa kulturális
közéletének egyik megbecsült tagja volt. A kezdeményezésére alakult Értelmiségi
Klub elnökeként és a Katona István Társaság titkáraként a városi közművelődés
szervezésében meghatározó személyiség volt. Közéleti és hivatali munkájáért nyugdíjazása
alkalmával a Munka Érdemrend ezüst
fokozatával, 1975-ben Kalocsa közéletében kifejtett tevékenységéért Kalocsa díszpolgára címmel tüntették ki.
Ismeretterjesztő munkásságáért a TIT-től Bugát
Pál Emlékérmet kapott Helytörténeti
tárgyú dolgozatai cikkei a Katona István
Társaság tanulmányai Kalocsáról (Kézirat. Szerk. Czajtányi István. Kalocsa,
1971) című tanulmánykötetben, valamint a Kalocsa
és Vidéke hetilapban és a Petőfi Népe
napilapban jelentek meg. Sajnos, 1976 őszén megbetegedett, és betegségéből
teljesen már nem gyógyult meg. A sír
állapota: A szürke márványkeretbe foglalt sírt szépen faragott