Berauer József családi sírja

Rövid leírás
-
Képek
Részletes leírás

Berauer József családi sírja. Berauer József (Rácmilitics, 1865 – Kalocsa, 1937. febr. 24.) tanár, karnagy. A tanítóképzőt Baján kezdte, de családja szegény sora miatt a több támogatást nyújtó kalocsai tanítóképzőben fejezte be. Kétéves bácsszentistváni tanítóskodás után a kalocsai tanítóképző tanára lett, ahol 24 éven keresztül tanított számtant, földrajzot, éneket és zenét. Közben a főszékesegyház karnagya is volt. Talán küzdelmes képezdei tanulóévei is közrejátszottak, hogy kezdeményezte főegyházmegyei tanítók Kalocsán tanuló gyermekei számára kollégiumi ellátást adó Tanítók Háza felépítését. Az intézmény létrehozására adománygyűjtéseket szervezett, a nyári szünetekben diákzenekarával és kórusával körbehangversenyezte az egész egyházmegyét. A gyűjtés eredményeként és Császka György érsek támogatásával 1897 nyarán megnyílt a Tanítók Háza, melynek első igazgatója Berauer József lett. Viszonylag fiatalon, 51 éves korában vált meg igazgatói tisztétől, de az eperföldi iskolában az énektanítást megtartotta. Nyugalomba vonulása után, 1916-ban felkérték a Sárközi Takarékpénztár igazgatói teendőinek ellátására, amit készségesen el is vállalt. Kiemelkedő munkát végzett Kalocsa zenei életében, az általa rendezett hangversenyeken mindig telt ház volt. A sír állapota: Kettős fedett sírhelyen álló, kb. 240 cm magas fehér kőkereszten olvasható az alábbi felirat: BERAUER JÓZSEF / TAKARÉKPÉNZTÁRI VEZÉRIGAZGATÓ / 1867-1937. Berauer Józsefen kívül a sírban nyugszik még a család további hét tagja. Gondozott sír. Műemlék. Fénykép 1984. 16. A sír helye: XX. parcella 86.

Szakterület
épített környezet
Kategória
Temetői kisemlékek